Magnólia, azálea, áfonya, hortenzia,

ültetése.

A Semiramis kertközpontban Gyöngyösön több fajta konténerben nevelt magnóliából, áfonyából, hortenziából választhat. Kertészetünk minden Vásárlónak ültetési tájékoztatást ad azért, hogy azok is bátran újra ültessenek ezekből a dísznövényekből, akiknek eddig valamilyen oknál fogva nem sikerült kertjükben a nevelése, a szükséges feltételeknek a megteremtése.

Kertrész kiválasztása:

Célszerű félárnyékos, de nem sötét helyet választani! Olyan helyet keressünk örökzöldek, fák, bokrok, épületek, kerítés árnyékában, ahol sok fényt, de nem állandó napsütést kap nyár közepén növényünk. Legyünk tekintettel a vásárolt fajta végső, időskori méretére, így évek multán sem válik kertünk zsúfolttá. Nyílt területen, nyáron és télen a nap sugara gyakran megégeti az örökzöld magnólia, bőrszerű levelét, a virágzásuk is sokkal gyorsabb lefolyású lesz.

Kerüljük azokat a részeket, ahol a csapadék, vagy az öntözés meszet oldhat a talajba / beton térburkolat, hulló vakolat, építési törmelékkel szennyezett talaj/. Szükséges ismerni az öntözővizünk mésztartalmát is és ennek függvényében. Folyamatosan „savanyítani” kell a növény környezetének talaját a megfelelő vegyi, vagy természetes anyagokkal. Feltétlenül kerülnünk kell az időszakonként pangó vizes területeket, a levegőtlen kötött, meszes talajt. Ezeknek a növényeknek levegős, laza szerkezetű, savanyú kémhatású talajigényük van.

Kerti hortenzia

Kerti hortenzia

Ültetés:

Ássunk legalább 0,5 x 0,5 x 0,5 méteres ültető gödröt. Az aljáról vegyünk egy evőkanálnyi talajmintát és öntsünk rá ecetet. A mésztartalom mennyiségétől függően pezsegni fog. Más módszerekkel is / lakmuszpapír, digitális pH mérő / vizsgálhatjuk talajunk kémhatását. Száraz, aszályos időszakban töltsük fel vízzel a gödröt, majd hagyjuk beszivárogni a talajba. Ez a vízmennyiség lesz a növény víztartaléka gyökeresedéskor! A talajcsere biztosítja, hogy a növény igényének megfelelő talajkörnyezetbe kerüljön. Az ültető gödröt töltsük fel Florasca Bio A típusú savanyú virágfölddel, vagy savanyú /3-4 pH / kertészeti tőzeg és marhakomposzt keverékével.

Amennyiben más „savanyú” virágföldet tudunk vásárolni, ellenőrizzük kémhatását a zsákon. Sok termék jó esetben 6 pH értékű, mely csak enyhén savanyú.

A konténeres növényt rövid időre helyezzük vízbe, majd a szokásos módon ültessük be. A talajt enyhén tömörítsük a növény körül és gondosan öntözzük be. Egész évben tartsuk nyirkosan a talajt, kerüljük a túlöntözést! Javasolt a talaj takarása fenyőkéreggel. Ez a természetes, esztétikus anyag nyáron véd a gyökérzet kiszáradásától, télen pedig a kifagyástól. Kőzúzalékkal, kaviccsal nem szabad takarni a talajt!

Florasca BIO A tipusú virágföld az ültetéshez

Magnólia ültetése

Tápanyag utánpótlás:

Az ültetést követő 2-3 hónap után már szükséges műtrágyázni növényeinket. Használjunk klóridszegény hortenzia-magnólia, vagy áfonya műtrágyát a bőséges virágzás érdekében. Ha például kékvirágú hortenzia lett ültetve, feltétlenül szükséges a kékvirágú hortenziák számára gyártott műtrágya, vagy timsóoldat rendszeres használata, különben rózsaszínre „vált” a növényünk! A SEMIRAMIS KERTKÖZPONTBAN mindig megvásárolhatóak a savanyú talajt igénylő növények ültetéséhez, tápanyag utánpótlásához, talajjavításához szükséges anyagok.

Kék gömb kerti hortenzia

Kék gömb kerti hortenzia

Hogyan történik a talajcsere?

Ismerje meg a kertek Hercegnőjét!