A szomorú-csüngő-pendula díszfák évenkénti metszése tavaszi kertápolási feladat. Igazi ‘növényszobrászati’ munka. Sokan félve nyúlnak a metszőolló, karvágó olló, fűrész után. Az alapelvek megismerése után rájönnek, hogy nem ördöngös ennek elsajátítása. Megélezett, jó minőségű szerszámokkal fogjunk hozzá a hajtások fakadása előtt.
A virágzó díszfák / szomorú barka-díszcseresznye-borsófa-díszalma-sajmeggy / esetében kora tavasszal, majd elvirágzás után végezzük a metszést. Nyugalmi állapotban eltávolítjuk az elhalt, sérült, egymást keresztező, egyenesen felfelé növekvő vesszőket, gallyakat. A talajfelszín felett 15-20 cm magasságban visszametszünk minden hajtást. 3-4 méterről szemlézzük meg a fát és próbáljunk igazító metszéssel szép szimmetrikus formát alakítani. Az alanyból / törzsből / kihajtó vesszőket mindig távolítsuk el. Virágzás után végezhetünk ritkító, alakító metszést száraz, napos időben.
A nem virágukkal díszítő szomorú díszfák / szomorú eper-nyírfa-szil-fűz-japán akác /teljes metszését nyugalmi időben, rügyfakadás előtt szükséges elvégezni napos, száraz időjárási körülmények között.
Keresztbe nőtt vesszők lemetszése.
Első feladatként minden keresztbe, vagy a korona belseje felé nőtt vesszőt, beteg, sérült ágrészeket vágjunk le 0,5-1 centiméteres csonkkal a fáról. A kifelé ívelő újnyi vastagságú vesszőket meghagyjuk.
Biztosító csapok eperfán
Hagyhatunk néhány 1-2 rügyes csapot a koronába a kikopaszodás ellen, mert időnként a jégverés is felér egy erős metszéssel.
Fontos a szép koronaforma kialakítása
Minden irányban, körkörösen hagyjuk meg a vázágakat 40-50 cm-re egymástól a szép koronaforma kialakítása érdekében.
Metszéssel szabályozzuk a korona méretét
A metszéssel szabályozhatjuk a korona magasságát és szélességét. Amennyiben magasabb fát szeretnénk, úgy a törzs közeléből kihajtó, felfelé növekvő hajtásokból hagyjunk meg 2-3 hajtást, vagy kössük fel egyet függőlegesen bambusz, vagy más támrúd mellett a törzs függőleges vonalában.
Szélesítő” vessző lemetszése
Amennyiben keskenyebb koronájú fát szeretnénk, úgy metsszük le a külső, ívesen kihajló vesszőket 0,5-1 cm-es csonkkal. Metszéskor a vágóél a “maradó” rész irányába legyen, a szép metszlap, a gyors sebgyógyulás érdekében. Ha szélesebb koronájú fát akarunk, a kifelé hajló vesszőket vágjuk körkörösen 30-40 cm hosszúra.
Megfontoltan metszünk
Ügyeljünk a vázágrendszer szabályos, szimmetrikus szellős kialakítására. Mielőtt bármit lemetszenénk “kétszer nézzük” meg.
Szomorú díszfa végső formájának kialakítása
Az utolsó részfeladat a körkörösen meghagyott vesszők visszametszése 30-40 centiméteres hosszúságra, a lehetőségek szerint azonos talajszint feletti magasságban. A nagyobb sebfelületeket kezeljük fasebkenőccsel. Metszés után ajánlatos lemosó permetezést végezni olajos-réz-kéntartalmú készítménnyel.
Szomorú eper metszés után júniusban
Június-júliusra a hajtások földig érnek, a koronaforma szép és arányos, a lombozat szellős. Ekkor a föld felett 10-20 cm-re elvághatjuk a hajtásokat.
Legkedveltebb pendula-csüngő-szomorú díszfáink.