Díszfáink.

A kertek kialakításánál fontos szerepet játszanak a díszfák. Egy különleges megjelenésű fát ültethetünk szoliterként központi helyre, mely a kert minden szegletéből jól látható. Hozzá igazíthatjuk a kert arculatát, forma és színvilágát. Ültethetünk csoportosan változatos színű, formájú, lombozatú díszfákat megfelelő méretű kertbe. Kora tavasztól késő őszig különleges látványt teremthetünk díszkertünkben. Ha lehet, ne sövényt alakítsunk ki belőlük, Hosszú évek multán is jól látható, harmonikus különbségek legyenek közöttük. A díszfák megválasztásánál a helyi sajátosságokat kell figyelembe venni. Fény-víz-tápanyag-talaj-tér- ápolás igény. Hogyan tudjuk egyenletesen, rendszeresen kielégíteni optimálisan ezeket?

Célszerű megismerni a térségben található díszfákat. Melyik az amelyik szép, egészséges, jól érzi magát különösebb gondozási munkák nélkül? A helyi adottság meghatározza lehetőségeinket. Lehet kísérletezni, különleges formára nyírt dísznövényeket telepíteni. A hideg, a meleg, a páratartalom, a talaj minősége, a csapadék, a szélviszonyok, a fényviszonyok, a károsítók úgyis eldöntik a növény sorsát. Drágán vásárolt mediterrán divatnövények kerülnek a komposztra a meggondolatlan vásárlást követő években. Lehet, hogy üzletpolitikánk rossz, de mi továbbra sem árusítunk a kontinentális éghajlatra nem megfelelő dísznövényeket. A tél és tavasz, aszályos, csapadékszegény nyár ezért okoz sok kárt a kertekben.

Legnépszerűbb díszfáink a helyi viszonyok között szépen díszítő fajták lettek, amelyek egyszerű ápolás, gondozás mellett alkalmasak egy klasszikus, mégis reprezentatív kert kialakításához.

Flamingó juhar

Flamingó juhar

Acer negundo ‘Flamingo’ – Fehér-rózsaszín tarka levelű zöld juhar. Azoknak ajánljuk, akik nem idegenkednek a zöld lombtól látványosan eltérő fehér-flamingó rózsaszín-zöld szín együttestől. Kihajtás után különösen érdekes a díszfa megjelenése. Félárnyékos kertrészt, tápanyagban gazdag, jó szerkezetű, rendszeresen öntözött területet kedveli. Rendszeres fiatalkori alakító metszésben részesítsük, ha sűrűbb, lapított gömb koronaformát szeretnénk.

Ára: 75 literes konténerben 300+ cm magassággal 34900.-Ft/db

Bordó levelű korai juhar

Acer platanoides Crimson Sentry

Acer platanoides „Crimson Sentry” – Bordó levelű korai juhar. 8-10 méter magasra, 5-6 méter szélesre lassan megnövő, széles, tojásdad formájú sűrű koronával. Levelei ötkarélyosak, nagyok egész nyáron sötét vörösek, Fagytűrése, szélállósága jó. Nem tűri a magas talajvizet, tartós vízborítottságat. Ültessük napos, részleges árnyékoltságú kertrészbe szoliterként, vagy sorfának.

Ára: 75 literes konténerben 300/+ cm magassággal 37900.-Ft/db

Tarkalevelű tulipánfa

Liriodendron tulipifera ’Aureomarginatum’

Liriodendron tulipifera amerikai tulipánfa. Kúpos koronájú, sűrűn ágas, 10-15 méter magasra megnövő fa. Levele lant alakúak, tenyérnyiek, zöldes-sárga virágai a tulipánra emlékeztetnek, megbújnak a lombozatban. .A sárga-tarka levelű változata szoliterként, központi helyre ültetve különleges látványt ad kertünknek. Szereti a napos fekvést, tápanyagban gazdag üde, enyhén savanyú talajt, rendszeresen öntözött kertrészt.

Ára: 17 literes konténerben 150/175 cm magassággal 15900.-Ft/db

Liliomfa

Magnolia liliomfa

Magnolia soulangiana nagyvirágú liliomfa. 6-8 méterre is megnövő gömbölyded koronájú fa. Nagyméretű, fajtától függő húsos rózsaszín-fehér-sárga-ciklámen-bordó virágait fakadás előtt hozza április közepén. Kedveli a savanyú, jó szerkezetű, mészmentes üde talajt, félárnyékos kertrészt. Megfelelően elvégzett talajcserével, és szakszerű gondozással ültethető meszes talajba is. Szoliterként reprezentatív helyre.

Ára: 7,5 literes konténerben 60/80 cm magas 6900.-Ft/db

Ára: 9,5 literes konténerben 150/175 cm magas 12900.-Ft/db

Közönséges nyír

Közönséges nyír

Betula pendula-közönséges nyír. Kezdetben feltörekvő, később csüngő hajtásrendszerű. Fényes levelei rombusz, vagy háromszög alakúak, ősszel sárgára színeződnek. Kérge idősebb korára fehér lesz, fekete mély barázdáltsággal. Jól bírja a hideget, száraz időjárást.

Ára: 10 literes konténerben 200+ cm magassággal 7900.-Ft/db

Szomorú eperfa

Morus alba 'Pendula'

Morus alba „Pendula” szomorú eper. A magas törzsbe oltott, sűrű, talajfelszínig visszahajló ágrendszerű kisméretű fa. Fényes zöld fűrészes szélű levelei karéjosak. Termése a szederhez hasonló, ízletes. Szereti a napos fekvést, mélyrétegű üde tápdús talajt. Célszerű a szellős, szép formájú korona kialakítása érdekében tavasszal rendszeresen metszeni.

Jelenleg nem kapható.

Vérszilva

Vérszilva

Prunus cerasifera „Woodii” vérszilva. 6-8 m magasra növő, sűrű ágrendszerű, lapított gömbkoronájú kis fa. Levele sötétbordó. Rózsaszín virágai április közepétől kezdenek virágozni. Elvétve termést hoz. Szélsőséges viszonyok kivételével mindenütt jól érzi magát. Ültessük napos helyre, szoliternek, vagy színes lombúak társaságába.

Ára: 30 literes konténerben 200/250 cm magassággal 20000.-Ft/db

Ára: 30 literes konténerben 350/+ cm magassággal 25000.-Ft/db

Japán díszcseresznye

Prunus serrulata Kanzan-japán díszcseresznye

Prunus serrulata Kanzan-japán díszcseresznye.8-10 méter magasra megnövő lombhullató díszfa. Növekedése kezdetben feltörekvő, majd kiszélesedő. Levelei kihajtáskor bronzos zöldek, nyáron zöldek, ősszel narancsos kárminpiros színűek. Telt, világos rózsaszín virágait tömegesen áprilisban hozza, a szegfűre emlékeztet. Termést nem hoz. Átlagos igényű, a szélsőséges helyek kivételével bárhová ültethetjük.

Jelenleg nem kapható.

Vöröslevelű díszcseresznye

Prunus serrulata Burgundy vöröslevelű japán díszcseresznye

Vöröslevelű japán díszcseresznye- Prunus serrulata ‘Royal Burgundy’. Különleges szoliternek való díszcseresznye. Április végén-május elején tömegesen hozza telt rózsaszín nagyméretű virágait. Ezzel egy időben kezd levelesedni, fiatal hajtásai fényes sötét bordóak, levelei nyáron sötétvörösek, ősszel narancsos-vörösek. A fa 7-8 méter magasra nő, így egy átlagos kertbe is telepíthető. Napos kertrészt, üde, tápanyagban gazdag, rendszeresen öntözött területet kedvel.

Ára: 16 literes konténerben 175 cm magassággal 15900.-Ft/db

Oszlopos díszcseresznye

Oszlopos díszcseresznye

Prunus serrulata ‘Amanogawa’ – oszlopos japán díszcseresznye. 4-6 méter magasra megnövő, felfelé törekvő, sűrű hajtásrendszerű lombhullató díszfa. Virágai féltelltek, a lombfakadással egyidőben április-májusban kezdenek nyílni. Kezdetben rózsaszínűek, később fehérre színeződnek. Általában termést nem hoz. Igénye a cseresznyékhez hasonló, keressünk megfelelő feltételeket. Ültessük napos előkertbe, vagy szoliterként.

Jelenleg nem kapható.

Bordólevelű díszalma

Malus "Royalty"-bordó levelű díszalma

Malus Royalty-Bordó levelű díszalma. Kis termetű, gömbölyded, majd idősebb korára ellaposodó koronájú 6-8 m magasra megnövő díszfa. Fényes, megnyúlt, tojásdad levelei barnás-vörös-bordó, ősszel pirosra színeződnek. Virágai áprilisban tömegesen nyílnak, sötétvörösek. Ültessük napos kertrészbe, üde, tápanyagban gazdag talajba szoliterként, vagy sorfának.

Rendkívüli akció a készlet erejéig!

Ára: 50 literes konténerben 300/350 cm magassággal csak 25000.-Ft/db

Páfrányfenyő

Gingko biloba-páfrányfenyő

Gingko biloba-páfrányfenyő /halfarkfa/. Egy igazi őskövület több száz millió éves felmenőkkel. Hosszú évtizedek után 25-35 méter magasra is megnő elegendő térállásban. Fiatal korában karcsú, feltörekvő hajtásrendszerű, mely idővel kúp alakúra szélesedik. Legyező formájú 8-10 cm-es élénkzöld színű levelei törpehajtásokon 3-5 darabos csoportokban fejlődnek. Ősszel a lombozat szép sárgára színeződik. Szinte mindent kibíró akár 1000 évig élő fa. Levelét tavasztól őszig szedik gyógyászati célra.

Jelenleg nem kapható.

Kislevelű hárs

Tilia cordata-kislevelű hárs

Tilia cordata – kislevelű hárs.15-20 m magasra megnövő kissé szabálytalan, széles kúp koronájú fa. Lombozata sötétzöld, szív alakú. Sárga ernyős virágzata kellemes illatú, június elejétől nyílik, gyógyhatású. Szereti a napos fekvést, üde, mélyrétegű talajt. Nagyobb kertekbe javasolt ültetni.

Ára: 40 literes konténerben 200+ cm 20000.-Ft/db

Vörös tölgy

Quercus rubra-vörös tölgy

Quercus rubra vörös tölgy. 20-25 méter magasra is megnövő széles koronájú fa. Levelei 20 cm hosszú, 10-15 cm szélesek, mélyen karéjosak. sötétzöldek, ősszel látványosan élénkvörösre színeződnek. Átlagos kerti körülményeket, nagy térállást kedvel.

Ár: 15 literes konténerben 140/160 cm 8900.-Ft/db-tól

Salix integra „Hakuro Nishiki”

Salix integra Hakuro Nishikii

Salix integra „Hakuro Nishiki” – tarka levelű / flamingo / japán fűz. Magassága az oltás magasságától függően 1,5- 3 méteres kis fa. Metszéstől függően sűrű hajtásrendszerű gömb koronát nevel. Díszítő értéke fehér-rózsaszín-zöld márványozottságú levele, télen pirosas vesszője.

Ára: 7,5 literes konténerben MT 120 cm 17000.-Ft/db

Crataegus laevigiata "Paul Scarlet" - piros virágú galagonya

Crataegus laevigiata Paul's Scarlet

Crataegus laevigata „Paul Scarlet” piros virágú galagonya. Kis termetű, 4-5 méter magasra megnövő, gömbölyded koronájú lombhullató díszfa. Májusban hozza kármin piros színű virágait tömegével. Termése apró, piros. Levelei 3-5 karéjúak, kisméretűek. Előkertek, szűk utcák fái..

Jelenleg nem kapható.

Salix caprea Pendula

Salix caprea „Pendula” – szomorú barkafűz. Magassága az oltás helyétől függ, 1,5-3 méter lehet. Közepes méretű lombhullató díszfa. Hajtásrendszere ívben visszahajló, sűrű szerkezetű. Az egyéves vesszőkön hozza 2-3 centiméteres virágait, barkáit.8-10 centiméteres elliptikus levelei közép zöld színűek, fénytelenek. Minden évben áprilisban metsszük meg.

Ára: 7,5 literes konténerben MT120 14000.-Ft/db

Datolyaszilva gyümölcse

Datolyaszilva

Diospyros kaki „Rojo Brillante” – datolyaszilva. Különleges megjelenése miatt dísznövényként is ültethetjük a kertekben. Hajtásrendszere kezdetben feltörekvő, később a termések lehúzzák ágrendszerét. 4-6 méter magasra nő. Világos zöldszínű, fényes, tojásdad levelei bőrszerűek, ősszel narancsos-pirosra színeződnek. Lombhullás után a fán maradnak érdekes paradicsomhoz hasonló formájú narancssárga termései. Védett fekvésbe ültessük, átlagos jószerkezetű és vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag talajba.

Ára: 20 literes konténerben 170/180 cm magassággal 23000.-Ft/db

Liquidambar styraciflua – amerikai ámbrafa. hosszú évek multán akár 20 méter magasra is megnövő lombhullató díszfa. Formája kezdetben keskeny oszlopos, később terebélyesedik. Kérge fiatal korában sima , később szögletes formában repedezetté válik. Világos zöld levelei 5-7 karéjúak, 10-15 centiméteresek. az Acerekhez hasonlít.

Ára: 16 literes 175 centiméteres magassággal 15900.-Ft/db

Igazi szépségét őszi lombszínével kapja!

Crataegus pinnatifida ‘Korall’- kínai galagonya. Idővel 6 méter magasra megnövő kis fa.. Levelei fénylő sötétzöldek..8-10 cm nagyságúak, szeldeltek, ősszel vöröses narancssárgára színeződnek. Fehér virágait bogernyőben hozza május-júniusban. Termése korállszínű, nagyméretű, para szemölcsös. Érett állapotban fogyasztható, sok féleképpen feldolgozható.

Ára: 30 literes konténerben 200+ cm magassággal 15900.-Ft/db

Díszfák a kertben.

Díszfák szerepe.

A kertben élettartamuk, méretük, forma és színgazdagságuk miatt meghatározóak. Központi elemek, kertünk vázszerkezetei. Hozzájuk igazítjuk a tereket, formákat, színvilágot. Az adott kertrész jellegét, rangját, hangulatát teremti meg. Függőlegesen tagolja a kertet, hátteret nyújt az előtte levő növényzet számára. Mikroklímát, árnyékot biztosít a különböző dísznövények számára több évtizeden, emberöltőn át.

Hogyan alkalmazzuk a díszfákat kertünkben? Az átlagos kertek méretüknél fogva kisebb létszámú fa telepítését teszik lehetővé. A kis és közepes méretű fák ültetése célszerű.

Szoliterként ültetik a leggyakrabban. A díszfa nyílt kertrészbe, leggyakrabban gyepbe kerül magányosan beültetésre. A kedvező környezeti viszonyok miatt a fajtára jellemző habitusát, formáját az évek múlásával tökéletesen kialakítja. Illeszkednie kell a kert méretéhez, hangulatához. A növényt minden oldalról látjuk ezért fontos egy oda illő megfelelő faj, fajta kiválasztása. Szép legyen a korona formája, lombozata, virágzata, kérge.

Facsoportok ültetése nagyobb kertben lehetséges. Több fával látványosabban tudjuk benépesíteni a teret, kitűnő hátteret lehet kialakítani. Célszerű páratlan számú díszfát ültetni, amely lehet azonos, vagy eltérő fajú, fajtájú. Hacsak nem növényfalat akarunk telepíteni, mellőzzük az azonos fajtájú csüngő, gömb, vagy csavart koronájú díszfák ültetését. Törekedni kell a szín, méret és forma gazdagságra, azok harmonikus arányára. A facsoport tagjainak elhelyezése szabálytalan legyen a tér minden irányába. Legyünk figyelemmel a végső méretekre, nem válhat zsúfolttá kertrészünk.

Fasor ültetése leggyakrabban utcafronton valósul, meg, szabályos távolságra, vonalas rendben helyezzük el az azonos fajtájú, méretű, koronaformájú, azonos törzsmagasságú fákat. A tekintetet egy irányba vezeti. Légvezeték, vagy a hely szűkössége miatt csak a gömbkoronájú fákat tudjuk ültetni adott környezetbe. A csavart, a lecsüngő koronájú, a tarkalombú díszfákat ne ültessük fasorba. A faj, fajta megválasztásánál legyünk tekintettel a végső, felnőttkori méretére, harmonizáljon az utca, a járda szélességével, a környezettel. Az egymáshoz túl közel ültetett fák megnyúlnak, felkopaszodnak, elöregszenek! . Fordítsunk figyelmet a szomszédtól, telekhatártól számított ültetési távolságra, hogy ne okozzon évekkel később jogvitát.

A legtöbb önkormányzat rendeletben szabályozta a növények telepítési távolságát. A 3 méternél magasabbra nem növő fa esetében 2,00 méter. A 3 méternél magasabbra növő esetében 3,00 méter az ültetési távolság. Az építmény falától lombos fa telepítése 4,00 méter. Abban az esetben, ha szomszédos ingatlan az épület oldalhatárára épült, vagy kerítés mellé telepítettünk, a növények metszését, gondozását úgy kell elvégezni, hogy azok a kerítéshez és az épülethez ne érjenek hozzá, a tető fölé, a kerítésen át lombkoronájuk ne nyúljon be.

Amikor a rosszul megválasztott császárfát az áramszolgáltató csonkolja

Paluownia tomentosa-császárfa

Koronaformák

A díszfaiskolai nemesítés eredményeként megszámolhatatlan fajta került termesztésbe. Egyes fajokon belül új koronaformákkal szaporítják a különleges fajtákat. A klasszikus normál koronaformák mellett gömb-csüngő- oszlopos-ernyős formákat választhatunk. Ezeket a fajtákat alanyba, törzsbe, vagy magas törzsbe oltva nevelik a díszfaiskolákban.

Normál korona formájú díszfa található a legnagyobb létszámban a kertekbe. Vezértengelye, sudara felfelé törekvő, ágai folyamatosan elágazódnak a törzs mentén. Ennek megfelelően alul és középen szélesebb, felfelé keskenyedő, idővel laposodó. Mérete, helyigénye nagy, árnyékoló hatása jó.

Gömbkoronájú díszfát ültethetünk légvezeték alá, szoliterként, extra nagyméretű virágtartóba. Amennyiben gyalogosjárda, vagy személyautó bejárat mellé ültetjük, csak magasan oltott fát válasszunk. Két-három évente célszerű visszametszeni az ágakat. Gömbszivarfa / Catalpa bignonioides ’Nana’ /, Gömbkőris / Fraxinus ornus ’Mecsek’ /, Gömb csepleszmeggy / Prunus fruticosa ’Globosa’ /, Gömbakác / Robinia pseudoacacia ’Umbraculifera’ /, Gömbjuhar / Acer platanoides ’Globosum’/

Csüngő koronájú díszfák nagyon szép szoliter növények. Mérete, magassága nagyban függ, milyen magas törzsbe oltották a nemes részt. Azoknak a kertészkedőknek a kedvenc fája, akik szeretnek metszeni, ugyanis a szép koronaforma kialakítása folyamatos, szakszerű metszést igényel. Egy madárbarát kertben télen a madáretetőket jól elhelyezhetjük rajta, de karácsonykor izzósorral is feldíszíthető. Szomorú japánakác / Sophora japonica ’Pendula’ /, Szomorú eperfa / Morus alba ’Pendula’ /, Szomorú barka / Salix caprea ’Pendula’/, Szomorú szil / Ulmus glabra / Camperdownii’ /, Szomorú nyír / Betula pendula ’Youngii’ /

Oszlopos koronájú díszfák a kisebb kertek karcsú dísznövénye. Nem ad mélyárnyékot, ezért fényigényes dísznövényeket nyugodtan ültethetünk a közvetlen környezetébe. Végső magasságuk fajtától függő, szélességük 2-3 méter. Oszlopos japán díszcseresznye / Prunus serrulata ’Amanagowa’ Oszlopos aranyszil / Ulmus hollandica ’Wredeii’ /, Oszlopos díszkörte / Pyrus communis ’Beech Hill’ /

Ernyős koronájú fák ellapuló koronát nevelnek. Általában déli, mediterrán eredetű, illetve távol-keleti díszfák tartoznak ide. Éppen ezért védett, napsütéses, meleg kertrészt igényelnek. Célszerű a kert stílusát is hozzájuk igazítani. Japán juhar / Acer palmatum /, Selyemakác / Albizia julibrissin /, Júdásfa / Cercis siliquastrum /, Papír eperfa / Broussonetia papyrifera /

A korszerű díszfaiskolákban termelnek új fajtákat is speciális metszéssel. Megvásárolhatóak piramis-szűk piramis- fordított piramis- tölcséres- ovális koronaformájú, vagy épen támberendezés mellett nevelt lapos koronájú geometriai formára nyírt fák.

Acer platanoides 'Globosum'

Díszfák méretjelölése

A díszfák beszerzése során az árjegyzékekben különböző árakkal találkozhat a Vásárló. A kertészetekben, web shopokban szinte lehetetlen találni teljesen azonos méretekkel rendelkező növényeket. A feltüntetett internetes áraknál sok esetben nem található a növény minden ’porcikájára’ kiterjedő információ. Így lesz sokszor az olcsóbbnak hitt vásárlás után egy jóval kisebb, vékonyabb fánk a kiszállítással együtt jóval drágábban. Legalább könnyebb lesz elültetni.

Konténerméret. A „k 25” 25 literes merevfalú konténert jelent, amiben a fát nevelték értékesítést megelőzően. Minél nagyobb a fa annál nagyobb konténer szükséges az arányos gyökérzet neveléséhez. Egy 5-10 literes konténerben ne várjuk, hogy egy termetes fát fognak szállítani. A konténeres díszfák legnagyobb előnye, hogy jól szállíthatóak, tárolhatóak, egész esztendőben fagymentes időben kockázat nélkül ültethetőek.

Földlabdás növény. „Fl” Általában vegetációs időn kívül, késő ősszel, kora tavasszal a földből szakszerűen földdel és elegendő gyökérzettel kiemelt növényt jelöli. A földlabdát juta, vagy szövetbe csomagolják, varrással, dróthálóval rögzítik. Javasolt a frissen kitermelt növények ültetése, eredése gyengébb, mint a konténeres növényeké aszályos időszakokban. Viszont olcsóbb.

Szabadgyökerű növény. „SZGY jelölésű növény olyan fát jelez, amelyet kiszántottak a faiskolában késő ősszel lombhullást követően, vagy kora tavasszal rügyfakadás előtt és gyökérzete szabadon látható. Csak a fagymentes időben ültethető, eredése gyengébb, tárolása körülményesebb.

Törzskörméret. A fa törzsének 1 méteres magasságában mért 14/16-os méret 14-16 cm törzskerületet jelent, ez kb. 5 cm-es törzsátmérőnek felel meg. Ez fajtától függően 2,5-3,5 méter magas fát jelenthet.

Törzsmagasság. Tm Díszfaoltványoknál jelzi, milyen törzsmagasságnál oltották be a nemes részt. Egy TM 200+ jelzésű gömbszivarfa már tisztességes méret, de egy TM 150/180-as méretnél nem mindegy, hogy mit szállítanak ugyanazért az árért.

Suháng. Su jelölésű díszfák egy, vagy többéves elágazás nélküli fiatal növények. A SU 150/200 egy 150-200 cm hossz közötti méretű fát jelent.

Sorfa. Sf jelölésű diszfák koronával rendelkező növények. Törzsmagasságuk 220 cm, törzskörméretük legalább 14-16 cm.

Parkfa. Pf jelölésű díszfák törzsmagassága 60-220 cm, törzskörméretük legalább 14-16 cm, rendelkezik legalább 4-5 szimmetrikusan elhelyezkedő hajtással.

Bokorfa. Bf. jelölésű díszfák alacsony törzsű, vagy tövüktől elágazó minimum 100 cm magas, 5-8 cm törzskörméretű növényt jelent.

Díszfa szállítása saját gépjárművel
Díszfa szállítása
Szállítás hogyan?

A vásárlóknak nem jelent problémát, hogy saját személygépkocsijában elszállítsa a megvásárolt díszfát. Segítünk az utastérben történő elhelyezésben és a konténer becsomagolásában és rögzítésében. Nincsen komolyabb szennyeződés, nem sérül a kárpit és a fa. A hátsó ajtó rögzítése után látható a rendszámtábla és a hátsó világítás. Nagyobb méretű dísznövénynél az utánfutós szállítás lehet a megoldás. Persze ezt csak 20- 30 kilométeres távolságig megfelelő, mert az utazó sebesség a levelek épsége érdekében nem lehet több 50 km/óránál.

Ha mindez nem megoldható, segítünk fuvarozó által történő szállításban.

Díszfák ültetése.

Ha épségben megérkezett a díszfa, gondoskodni kell az ültetésig történő tárolásról, az ültetés előkészítéséről. Megfelelő szakismeretek birtokában nem jelent kihívást az átlagos kertészkedőnek.