Kavics talajtakarás a növénygyilkos.

A dísznövények, virágágyások kaviccsal, murvával való takarása hihetetlenül népszerűvé vált a kertépítésben. A megrendelőnek megtetszik az újságban, vagy éppen ismerősénél látott talajtakarás. Ezt követően saját maga, vagy kertépítő által elkészül a hófehér látványos megoldás. Ha a kertépítő valóban kertész szakember, akkor csak Ő tudja, hogy lesznek itt még problémák, de nem szól, „mert a Megrendelő az Úr”! A szegény növényt, növényeket senki nem kérdezi, hogy igényeinek megfelelő, vagy azzal ellentétes talajtakarásban részesültek.

Aztán telik-múlik az idő és változik a beültetés, a kertrészlet esztétikai megjelenése. Általában az ősz közeledtével / ha hiányzik a profi, szabályozott csepegtető öntözés / kezdenek vegetálni, elszáradni a beültetett növények a forró, aszályos nyárt követően. Nincs ember, aki átlát a kavicson, murván és pontosan tudja, hogy túl, vagy alul öntözi a kertet, a beültetett növényeket. Csak a kifejezetten szárazságtűrő növények viselik el a „sivatagi környezetet”. A kő ugyanis elnyeli a nap hősugarait, felforrósítja, kiszárítja az alatta levő talajt, felszíni gyökérzetet. Télen fordított a helyzet, a talaj és a benne levő gyökérzet fagy át. A fagyra érzékeny dísznövények, például a magnóliák pusztulását okozhatja a divatos talajtakarás.

A mészkő takarás a savanyú talajt kedvelő növények számára káros. A kioldódó kalcium megváltoztatja a talaj kémhatását, pH értékét. Idővel a lehullott lomb, szármaradványok jelentenek esztétikai, ápolási problémát. Minél kisebb a kő annál nehezebb ezek eltávolítása. A bomló növényi részek és a légkörből lehulló szilárd szennyeződés idővel a hófehér követ foltossá, szürkévé változtatja. Tova tűnik az eredeti megjelenés.

A tudatos kertész szem előtt tartja, hogy növényei jól érezzék magukat az adott környezetben. Kő helyett fenyőkéreggel takarja a talajt, amely sokkal több előnnyel jár, esztétikai megjelenése pedig állandó, egyszerűen fenntartható.